Hírek

2022. 08. 03., Szerda, 11:54 Augusztustól újra lehet pályázni a Népi Építészeti Programban

A Magyar Kormány az általa létrehozott Építészeti Program keretből pályázatot hirdet a védett épületek tulajdonosainak, amelyek népi építészeti értéket képviselnek, melyben akár 20 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak, szeptember közepéig a védett épületek tulajdonosai – szervezetek és magánszemélyek.

A Program célja, hogy vissza nem térítendő támogatást nyújtson olyan védett épületek tulajdonosainak – szervezeteknek és magánszemélyeknek –, amelyek népi építészeti értéket képviselnek, illetve forrás biztosítása olyan, Magyarország területén álló népi építészeti emlékek veszélyelhárítását, állagmegóvását, valamint részleges vagy teljes helyreállítását megelőző és megalapozó előkészítő dokumentációk, kutatások elkészítéséhez, valamint épületfelújítási és karbantartó tevékenységekhez, amelyek az épített örökségnek műemléki értéket képviselő, egyedi védelem alatt álló elemei.

Népi építészeti emléknek számítanak a parasztság életformájából adódó, azt szolgáló, a 20. század közepéig egykori falvakban, falusi környezetben épült lakóházak, gazdasági épületek, kismesterségek műhelyei és a falusi közösségek építményei (pl. malom, csárda, tanítói/lelkészi lak, tűzoltószertár, szakrális kisemlékek).

Az odaítélhető vissza nem térítendő támogatás összege kérelmenként

  • szakmai előkészítésre minimum 500 ezer – maximum 1,5 millió Ft,
  • épületfelújításra minimum 500 ezer – maximum 20 millió Ft.

A támogatás mértéke természetes személyek és önkormányzatok (ideértve a nemzetiségi önkormányzatokat is) esetén a tevékenység megvalósítása során felmerülő összköltség legfeljebb 80%-a, egyéb esetben legfeljebb 50%-a.

A támogatás folyósítása – a megvalósítás ütemének megfelelően – támogatási előleg formájában egy, vagy több részletben történik.

A támogatási kérelmek benyújtásának lehetősége  2022. augusztus 1-én nyílik meg. A kérelmek benyújtási határideje 2022. szeptember 14. 23:59 óra, melyet a Teleki László Alapítvány által üzemeltetett online felületen (www.nepiprogram.hu), kizárólag elektronikus formában tehet meg.

forrás: https://www.onkormanyzatiklub.hu/palyazatok/19111-augusztustol-ujra-lehet-palyazni-a-nepi-epiteszeti-programban

Utolsó módosítás dátuma: 2024. 03. 29. 00:49

up